Gyere Te is AIKIDOzni!

Az aikido nevében is benne van, hogy az „út” és annak megtalálása és fejlesztése nem egyszerű és talán életünk végéig szól, néha sok akadállyal is megbirkózva az „úton” lévő állomások megmérettetnek, ez örömet magabiztosságot és tudásélményt adva lépteti tovább az embert egy magasabb fejlődés irányába.


A sok energia befektetés, edzések és azt követő vizsgák sorozataként elmondhatom, hogy az egyik állomás eredménye és sikere, hogy 2020. július 26-án hivatalosan aikido edzővé váltam kitűnő bizonyítvánnyal. Befektetett munka most már a tanítás élményeként is örömet hozhat, és tükörképe lehet az eddigi erőfeszítéseknek. A tudomány átadása és elfogadtatása egy tanulóval egy csapattal ez lesz a következő küldetés, aminek előkészítése már a honlapon is látható és olvasható.


Szeretettel várok, várunk minden kedves érdeklődőt kortól, nemtől függetlenül csapatunk fejlesztése érdekében, akik aikidoval vagy önvédelemmel szeretnének megismerkedni, lehetőség van egyéb más mozgásformák elsajátítására is.


Fontos, hogy egy jól kialakított kondíció megszerzése mellett, testi és szellemi képességeinket együtt fejlesztve tudjuk megőrizni egészségünket és kialakítani jó közérzetünket.


Várjuk az új és újrakezdő jelentkezőket..


Szerző: Petrovszki Péter - 2020-07-13
Üdvözöljük az oldalunkon
Aktivitásunk 2024

Újkígyós: 16 alkalom

Újkígyós ovi: 15 alkalom

Újkígyós liget: 2 alkalom

Békéscsaba: 14 alkalom

Székkutas: 5 alkalom

Makó: 3  alkalom

Gyula:: 3 alkalom

Lovasberény:  alkalom

Budapest: alkalom

2024 AIKIDO edzés: 57

2019-2024: 741 alkalommal edzettünk.

2020-2024: 70119 kattintás történt.

2020-2024: 2.789.277Ft költség keletkezett



ÁSZF változás

2020.06.17.

2021.06.14.

2022.03.17.

2023.01.21.

2023.08.09.