Mi az AIKIDO: „Masakatsu agatsu katsuhayabi” – Ueshiba Morihei Osensei ?.
Az igazi győzelem a magunk felett aratott győzelem – ez hozza meg a megvilágosodást!
AI – egyesülés KI – őserő, belső erő DO – út.
A világot mozgató belsőerővel létrehozott harmónia útja.
Ueshiba Morihei élete és munkássága
Az aikido előzményei két fő vonulatot foglalnak magukba. Az egyik az alapítóval történt események, melyek folyamatosan alakítva személyiségét szerepet játszottak az aikido kialakulásában. A másik az adott kor politikai és gazdasági jellemzői és eseményei. Mivel ezek nem választhatók el egymástól az alábbiakban egy egységben tárom fel őket.
Ueshiba Morihei 1883. December 14.-én született Japánban, a Wakayama tartománybeli Tanabe városában, mely a Kumano hegység lábainál fekszik. Kumano japán Szentföldje, melynek szentélyei és Naichi szent vízesése a shinto vallás Mekkája, így Morihei születésétől fogva olyan légkörben élt, melyben érezhette a természetfelettinek és a szentnek a jelenlétét.
Tanabe lakóira az önfejűség és a makacsság jellemző, mely Moriheiben is megnyilvánult. Ő koraszülött volt, így gyengének és betegesnek számított, de tizenéves korára megerősödött, ráébredt a benne rejlő testi erőre és keményen edzette testét és szellemét. Már fiatalon elbűvölték a shingon buddhizmus rituáléi, misztikus kántálásai és meditációs technikái. 1902-ben Tokióban valószínűleg Tenshin Shin’yo-dzsudzsucut és talán Shinkage-kardforgatást is tanult.
A kor Japánja képtelen volt ellenállni annak a nyomásnak, hogy nyissa meg kapuit a nyugati gazdaság és annak hatásai előtt, így a shogunátus 1868-ban összeomlott. A Meiji-restauráció új vezetői el akarták kerülni a gyarmatosítást, nekiláttak hát a nemzeti hadsereg felépítéséhez, így később néhány saját gyarmatot is próbált szerezni. 1894-ben Korea hovatartozása miatt háború tört ki Kína és Japán között, melyet az utóbbi nyert meg. A nyugati hatalmak ezt látva szövetkeztek Japán ellen. Ezután a Japán és Oroszország közötti versengés is egyre fokozódott és 1904-ben kitört a háború.
Ebben az időben mielőtt Moriheit besorozták volna, Fujimoto Mitsujo tűzszertartást mutatott be neki, mely az első volt a későbbi misztikus élmények sorában. A katonaságban szumó bajnok és a legjobb szurony-vívó lett. Nakai Sakamutsutól pedig Goto-ha Yagyú ryú-jujucut tanult. 1906-ban leszerelt és a háborús élményei miatt, mivel szerinte a háború sosem vezet jóra, csak rombolást hoz, spirituális gyötrelmek kínozták. Ekkor a családi birtokon épült dojóban (edzőhely) a Kodokan-judot is gyakorolta. 1909-ben pedig a tudós Minakata Kumagasu hatása alá került, aki az igazságtalansággal való szembenállásra és a környezet tiszteletére is megtanította Moriheit. 1912-ben a japán kormány bejelentette a Hokkaidó tervet, bátorítva az embereket, hogy telepedjenek le ezen a legészakibb fejletlen szigeten. Morihei ezt kihívásnak vett és 52 családot meggyőzve elindultak új otthonuk felé. A zord körülmények ellenére sikerült megművelniük a földet és 1915-re a terméshozam is jobb lett. Ebben az időben Morihei megszállottja volt a fizikai erőnek és a kitartásnak és ekkor ismerkedett meg Takeda Sokakuval a Daito-ryu jujutsu nagymesterével, aki szemináriumokat tartott Hokkaidón. Sokaku 150 cm körüli, vékony ember volt, de minden kihívójával gyorsan végzett és több ember halálát is okozta. 1919 apja betegségének hírére elhagyta Hokkaidót és a hazaúton elment Ayabe-ba, hogy megismerje Deguchi Onisaburot.
A XIX. században a régi rendszer összeomlásával remény árasztotta el az országot, hogy a káoszból, majd új korszak születik. Mindenütt látnokok, próféták és messiások jelentek meg. Ilyen volt Deguchi Nao is, aki az Omoto-kyó (Nagy Eredet) megalapítója volt. Ez egy neoshinto irányzat volt, mely átvette a buddhizmus meditációs praktikáit és keresztény gondolatokat is tartalmazott. Nao hitvallása az volt, hogy úgy jön el újra az aranykor, ha ez emberek egyenlőségét visszaállítják, becsületesen és szorgalmasan élnek ill. visszatérnek a természethez. Halála után gyakorlatilag veje Onisaburo vezette ezt a vallási csoportot.
Morihei 1920-ban Ayabe-ba költözött és megismerve az Omoto-kyó vallást chinkon-kishin (lélek lecsillapításának és az isteni állapothoz való visszatérésnek az útja) meditációkon is részt vett. Ekkor hozta létre első dojoját, az Ueshiba Akadémiát, ahol omoto-kyó hívőket oktatott. Morihei hitt az aranykor – a földi mennyország – visszaállításában, melynek megvalósulását Onisaburo Mongóliából kiindulva képzelte el, így követte őt oda. Nem jártak sikerrel, sőt bebörtönözte őket, ahonnan kínai segítséggel jutottak haza, mivel a kínaiak tartottak attól, hogyha ezeket a japán embereket Mongóliában kivégzik az elég ok lesz Japán számára, hogy háborút indítson Kína ellen. A mongóliai tartózkodás teljesen megváltoztatta Moriheit és úgy gondolta, „ha valakinek az elméje kiegyensúlyozott és tiszta, akkor azonnal megérzi a támadást és vissza tud vágni – rájöttem, hogy ez az Aiki lényege”.
1922-ben Morihei művészetét Aiki-bujucunak nevezte el, amit a köznyelv csak Ueshiba-ryunak nevezett. 1925-ben megváltoztatta, egy isteni látomás. Egy magas rangú kardvívó ellen puszta kézzel állt ki és meglátva a támadásának felvillanó energiáit kitért a vágások elől. Ezután a küzdelem után a világegyetem tökéletes működése tisztán jelent meg előtte. „A harcos útja az isteni szeretet kinyilvánítása” – mondta, és művészetét ezután Aiki-budonak nevezte. Ezután Morihei híre elterjedt az egész országban, katonák és sportolók látogattak el hozzá, hogy próbára tegyék és tanítványaik lehessenek. 1925 és 26-ban-ben Takeshita Isamu tengernagy Tokióba hívta, hogy tartson bemutatót. Ekkor a császári család tagjait is oktatta. 1930/31-ben Vakamatsuban (Tokió) megépült a Kobukan (az igazság keresése az ember hétköznapi tudatszintjének meghaladásával) dojo, ahol bentlakó tanítványoknak Aiki-budot tanított. Morihei mindig új formákkal kísérletezet és sohasem szisztematikusan tanított. 1932 megalakult a Dainihon Budo Shenyo Kai (Japán Harcművészeteket Támogató Társaság), melynek fő oktatója lett. Az 1930-as évek az Aiki-budo aranykora volt. 1940-ben kapta meg a Kobukan a bejegyzett alapítvány minősítést az Egészségügyi és a Népjóléti Minisztériumtól és ebben az évben a rendőr-akadémián az Aiki-budot a hivatalos tananyag részévé tették. 1940-ben az Aiki-budot beolvasztották a Butokukaiba.
Morihei a kor háborús eseményei közepette azt vallotta, hogy a budo a szeretet útja és az igazi budo lényege az élet táplálása és a béke, ezért 1942-ben lemondott minden hivatali pozíciójáról és visszavonult Ivamába. Ahol 1942-45 között megépítette az Aiki szentélyt és dojot és tanítását hivatalosan is Aikidonak, a Harmónia Útjának nevezte. 1942/48 között a Takemusu aiki* ideáljának tökéletesítését kereste. 1948-ig az amerikai megszállás megtiltotta a budo tanítását, de az aikidonak engedélyezték, hogy ismét aktív része legyen a társadalomnak. Így a Kobukan dojo utódjaként megalakult az Aikikai Alapítvány (Aikido Világközpont), melynek vezetője fia Ueshiba Kisshomaru lett. O Sensei 1950-től kezdve ismét körbeutazta Japánt, mely során tanított illetve bemutatókat és előadásokat tartott. 1953-ban megjelent az első aikido újság Japánban. 1954-től az Aikikai Alapítvány tokiói dojoját hivatalosan Aikido Hombu Dojo-nak nevezték. 1960-ban Morihei megkapta Hirohito császártól a Shijuhosho-díjat. 1967. Az új Hombu Dojo alapkőletétele, mely egy 3 szintes vasbeton épület lett. Morihei Ueshiba 1969. április 26.-án elhunyt.
* Takemusu aiki:
A teremtés és a harmónia hősi ereje; az igazság mozgása; önkéntelen és teremtő felhasználás, mely lehetővé teszi a természeti törvények szerkezetének és dinamikájának kifejeződését az emberi testben; lehetővé teszi az egyetemes energia erejének, hogy bejusson az emberi szellembe.
Irodalom
Stevens, J. (2001). A legyőzhetetlen harcos. Szenzár Kiadó, Budapest: 9-60.
Uesiba, M. (2002). Budo. Szenzár Kiadó, Budapest: 13-19.
Szaotome, M. (1999). Aikido és a természet harmóniája. Szenzár Kiadó, Budapest: 27.
Pintérné Gazdag Anett
Gyerekeknek 6-14 éves korig
A legtöbb sportágban elkerülhetetlen, hogy a gyermeked versenyhelyzetbe kerüljön, így az iskolai stresszre rátehet még egy lapáttal a sportban támasztott elvárás is. Ha inkább azzal az elképzeléssel keresgélsz most, hogy a gyermeked örömmel végezzen egy olyan mozgást, ahol nincs összehasonlítás másokkal, nincsenek versenyek és túlzott nyomás, akkor jó helyen jársz! Amit az Aikido adhat a gyermekednek az egy támogató közösség, ahol észrevétlenül fejlődhet.
Edzéseink célja a testtartás javítása, mozgáskoordináció fejlesztése, együttműködési hajlandóság fejlesztése, figyelmet, összpontosítást igénylő feladatokkal, barátságos, jó közösségben, kiscsoportos, sérülésmentes foglalkozásokon.
Gyerek edzéseinken minden általános iskolás korú gyermeket szeretettel várunk. Az edzések felépítése és a gyerekek részére is fontosnak tartott vizsgarendszer is úgy van kialakítva, hogy a gyermekkor ezt a viszonylag széles időszakát jól lefedje és minden korosztálynak megfelelő kihívást biztosítson.
Nőknek
Nők részére a legideálisabb harcművészet, azért mert az ügyesség jóval fontosabb szempont mint az erő. Nem titkolt tény, hogy az AIKIDO-val foglalkozó nők gyakran technikailag jobbak a hasonló időt AIKIDO-val töltött férfiaknál. Ennek egyik oka, hogy a nők figyelme jobban megosztható, egyszerre több mindenre tudnak figyelni. Kezdetekben ez fontos, hiszen a test mozgásának összehangolása nem egyszerű feladat. Másik oka, hogy a férfiak hajlamosak erőből megoldani a dolgokat ha nem megy technikával. Mivel a nők általában gyengébbek, így ők jobban a technikára vannak kényszerítve.
Felnőtteknek 14-35 éves korig
Ez a korosztály véleményem szerint a legnagyobb kihívás. Maguk is a legnagyobb kihívásokat keresik és azok is várnak rájuk. Gyermekből felnőtt lesz, testi és lelki változások sokaságán kell átesniük. Nagyon elfoglaltak, az életük sokat változik, iskolák, szerelmek jönnek-mennek, munkahely, családalapítás. Az élet talán legmozgalmasabb és legnagyobb feladatok elé állító része. Ebben a nagy kuszaságban és káoszban az embernek szüksége lehet egy olyan biztos pontra ahol picit lenyugodhat, kikapcsolódhat és az állandó megmérettetésekből kiszabadulva önmagára figyelve elfeledhet minden mást. Az edzés kikapcsol és feltölt, edzés végén több energiával bírsz majd mind előtte!
Felnőtteknek 35-50 éves korig
Az előző korcsoportnál leírtakon már túl vagyunk, nem régen még magam is ide tartoztam. Erősek vagyunk és sokat dolgozunk, közben elfeledkezve arról, hogy néha pihenni is kellene. Azt hisszük, hogy a munkával megtett méterek, olyan mintha sportolnánk, mert arra sajnáljuk az időt és hogy ebben a korban bármilyen sportot is elkezdeni már késő. Nem! Az AIKIDO pont nem ilyen, elkezdeni bármikor érdemes! Edzéseinken a legtöbben ebbe a korosztályba tartoznak. Nem versenyzünk, de vannak kihívások, lehetsz rugalmasabb és nem kell, hogy a lábad vagy a hátad fájjon! Ebben a korban pár edzés után ez még könnyen elérhető. Ha érdekel a harcművészet a kard vagy a bot használata, ha némi önvédelmi tudásra szeretnél szert tenni, vagy csak jó társaságra vágysz, akkor köztünk a helyed! Ha eddig bármi miatt is tétováztál, most itt az idő, nem kell semmi extra felszerelés! Szeretettel várunk az edzéseinken!
Felnőtteknek 50-99 éves korig
Meggyőződésem, hogy a gyerekek után ez a korcsoport az, amely tagjai legtöbbet kaphatnak az AIKIDO gyakorlásától. Jellemzően a sok munka és kevés mozgás miatt gyakoriak a különböző mozgásszervi és hát problémák. Ezek orvoslására kiválóan alkalmas az AIKIDO edzés. Nem versenyre készülünk, mindenkinek csak önmagát kell legyőznie, aminek az első lépése lehet az, hogy eljön és kipróbál egy edzést. Több olyan 60 év feletti edzőtársunk is volt akik tapasztalata szerint pusztán az edzés elején lévő fél órás bemelegítésnek jótékony hatása van és pár hónapos rendszeres edzés után a panaszok nagy része csökken vagy teljesen eltűnik. Az érdekes feladatok javítják a vérkeringést, frissen tartják izomzatot és az agyat.
Németh Ferenc engedélyével
BUDO: kattints
AIKIDO szellemisége: kattints
Az aikido esszenciája: kattints
Az aikido filozófiája: kattints
AIKIKAI aikido I : kattints
AIKIKAI aikido II : kattints
Az aikido átadása és etikettje: kattints
Aikido és a természet harmóniája: kattints